1983-ban fordult elő, hogy a kétévente megrendezésre kerülő képzőművészeti Biennáléra néhány olyan hatalmas mű is érkezett, ami nem fért be Velence egyetlen kiállítási csarnokába se. Ezeket az akkori polgármester javaslatára a Biennálé idejére a lagúna partvonalát követő Riva degli Schiavonin állították fel.
Velence lakói elszörnyedtek, a turisták lelkesedtek.
És fotóztak.

Debreczeny György lassan négy évtizede van jelen a magyar líra él-, fél- és célmezőnyében, mégis csak a negyedik önálló kötetét tarthatjuk kezünkben. Érdemes volt ilyen sokat várni rá: páratlan művekhez jutottunk.
A költő ismeri és hasznosítja az értéktudatos képviseleti költészet forrásait, ugyanakkor tántoríthatatlan őrzője és követője a magyar avantgard kassáki örökségének, s beépíti lírájába mindazt, amit az elmúlt évek posztmodern költészete tett hozzá a korszeru versnyelv kialakulásához. Hagyomány és folyamatos megújulás, az elődök és kortársak tisztelete éppúgy jellemzi, mint az irónia, a dévaj kedv, a bátran osztogatott fricskák.
A szívbillentyukön futó szomorú futamokra egyaránt rátalálhat a házmester és a gyászhuszár, és ami a legfontosabb, rálel minden a vers iránt még érdeklődő ember. Rádöbben, hogy a költői nyelv, mint önérték is működik, a szépre formált szavak bár véresen komolyak, egyúttal mindig valami izgalmas, megújuló, újrakezdhető játékra csábítanak.
Debreczeny György Budapesten született 1958-ban, ma is itt él. Könyvtárosként dolgozik.
Kötetei: ellentétpárhuzamok (Kozmosz, 1982); elodázható elégiák (Szépirodalmi, 1989); Sőt mi több (Syllabux, 2011).

A Place Rimbaud az alternatív jelenben játszódik. Budapest a minaretek városa, Napóleon megnyerte az 1812-es hadjáratot, a világot még Franciaország irányítja, de egyre gyengül a befolyása.
A Djibutiban rekedt magyar újságíró, Askoni Gaabor váratlanul belefut egy rejtélyes sztoriba, és emiatt nem csak az ő élete áll a feje tetejére, hanem mindenki másé, aki kapcsolatban áll vele.
Trópusi pára, fülledt erotika, a civilizáció lepusztult végvidéke, mindent behálózó multik és otthonos melankólia – egy olyan világ, amiben minden más, és minden ugyanúgy van.

Trenka Csaba Gábor a kevés mai magyar írók egyike, aki nem csak érzi a nemzetközi piaci trendeket, hanem képes
megelőzni azokat. A Place Rimbaud William Gibson Trendvadásza előtt született...
Eddig megjelent művei: Egyenlítői Magyar Afrika (1990, 2010); Szaurusztánc (1995); Galaktikus pornográfia (2002)

A Pitymalló Keselyként is közszeretett két író, akinek színműveit külön-külön füzetek füzérében kapja kézhez az Olvasó, immár harminchét esztendeje sző egy bordában. 1976 őszén, hatévesen vetette őket szerencséjük a Törökvész úti Általános Iskola ugyanegy osztályába. Ezután évfolyamtársakként végezték el a Toldy Ferenc Gimnáziumot, majd a Szegedi (régi, kedves nevén: József Attila) Tudományegyetemet.
Az általános iskola nyolc esztendejében három buszmegállónyi utat sétáltak végig minden munkás reggelükön, a gimnázium alatt a Duna-part Bem József és Batthyány tér közti szakaszán ballagtak hajnalra-hajnal, Szegeden pedig... ott úgysem száll senki buszra, villamosra. Hozzá a tanítás utáni délutánok, mostanság a napi robottól elorozott órák, a fűzfői és velemi nyár-napok teremtették meg a társírás keretét, míg közegét a két pipából felkanyargó egy füst.
Kezdték hajdan tévéműsor-paródiákon, alapítottak saját, zömmel botcsinálta ütőhangszereken tevékeny zenekart, játszották azután darabjaikat város-, majd országszerte, írtak filmforgatókönyveket, musical-librettót, de elevenkedtek a verses epika és a próza mezein is, szerkesztettek irodalmi kabarékat a Spinoza színpadára, s hamarost egy kalandregénnyel is előrukkolnak.
Drámáik zöme nagynevű folyóiratokban s önálló kötetekben megjelent már, most itt-ott újragondolt szöveggel és Friss Krisztina lelkükből lelkedzett illusztrációival kerülnek a közönség elé – szétválasztva azt a vidor értők tisztabúzájára és az értetlen savanyák ocsújára.

„A Brontë-nővérekről (és apjukról) a drámaíró páros, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba írt csodás egyfelvonásost Brontëk – lápi idill címmel, ahol a lányokról kiderül, hogy nem is lányok, hanem három szakállas férfiről van szó, akiket apjuk, a jóságosnak mutatkozó Patrick nevel az angol lápvidéken, és aki alig tudja tomboló ágyékát féken tartani harmatos »leánykái« láttán. A lányok folyamatosan hímezgetik szemfedőjüket. Emily Táncsiccsal levelezik a szenvedés fontosságáról.
A legviccesebb dráma, amit valaha olvastam. Be is mutatták annak idején a Spinozában, háromszor is megnéztem, és aki mellettem ült vagy mögöttem, vagy bárhol, az nem volt irigylésre méltó helyzetben: a könnyeim folytak, szinte átharaptam a kezemet, de így sem tudtam visszatartani a fel-feltörő nevetést...”
Karafiáth Orsolya

Sziklay László irodalomtörténész a szlovák–magyar kultúrkapcsolatok jelentős kutatója és ápolója, a 20. század első fele egyik legismertebb kassai polgárcsaládjának sarja. Szépírói erényekben bovelkedő emlékiratát levélformában írta meg, magyarul már nem tudó, fiatal kassai rokonának címezve. Föltárja benne a város múltját, egykori lakóinak életét, s azokat a láthatatlan szálakat, melyek a szlovák és a magyar népet, kultúrát összekötötték.

„Adria mindannyiszor könnyes vádat mímel a kegyetlen világ ellen” – a vád mégis mindig jogos, a könnyek mégis mindig indokoltak. Gordon Agáta regényeiben különös nevű és különös alkatú nők birkóznak az egymásnak okozott szenvedéssel és az egymásra vonatkozó szenvedéllyel. Olyanok mint az antik hősnők, valamennyien elbuknak, de végzetük és veszteségük életnagyságúnál nagyobbra növeszti alakjukat. Gordon Agáta a költészetből jön, rebbenékeny nyelven ír, prózája nyers, titokzatos, vad és csaknem ismeretlen érzelmi tájakra viszi magával az olvasót.
Nádas Péter

     Émile M. Cioran 1957-ben közölt hosszú fejtegetésének rövid summája az, hogy a magyar született elnyomó nép; gyakori szabadságharcának oka, hogy épp mert oly ádáz elnyomó, ezért nem bírja, hogy mások őt elnyomják. Ezt a tételt a villogó, mélyreható stílusáról ismert író, aki Histoire et utopie című munkájáért nyomós irodalmi díjat is nyert, nem érvekkel, hanem emlékekkel támogatja. Koronatanúként vall; román neveltetés után lett a franciák közül is kiemelkedően párisi: Erdélyben született, amikor az még magyar volt. Ő maga egy falu román szellemi vezetőjének a fia volt. Gyermekkorának mumusa a csendőr… Hacsak messziről csendőrt egyet is látott, vak rémületbe esett, futva menekülni kezdett, ez volt az idegen, az ellenség; gyűlölni, csak gyűlölni lehetett. Miatta irtózott utálkozva minden magyartól.
     Ezt az irtózatos, utálatos alakot én is jól ismerem, mindnyájan ismerjük. Én, egy országban nevelkedvén E. M. Ciorannal, Habsburg-jelmezében… utáltam, bár rettegni kevésbé rettegtem, lévén nem pópák, hanem pusztai pásztorok s kézművesek neveltje; mások a flic a garde-mobile, hekus, a zsandár, a fekete kozák, vagyis a szörny pandúr változataiban borzadtak tőle ugyanúgy. Beleértve persze a sziguranca, a Vasgárda szörnyeit.
     Ha valaha szót remélnék érteni a nemzetiségi vitákban, mégis Ciorant választanám vitakezdőül. Nemcsak a mi, mai európai szintünkön beszél. A mi mélységeinkből is. Oly kedvemre valóan hiperkulturált, hogy nem is kell pszichoanalitikai díványra feküdnie, gátlástalanul vall: lelkünkből beszél.

ILLYÉS GYULA

Miféle anyag vagyok? – kérdezi egy fiatal lány önmagától, társnője közelségének érzéki hatásától megbolygatva.
Néha mintha elfelejtenénk: érzelmek és erotikus vágyak sose tűrték magukon szabályok béklyóit.
Gordon Agáta első, lírai karakterű regényének ifjú hősnői, miközben élik a maguk hétköznapi életét, próbálják legalább a maguk számára lakhatóvá tenni a „férfiasan” kegyetlenre sikeredett világot.
És ahogy megismerjük a regény szereplőit, megrendülve ráébredünk: féltékenység és szégyen, vágy és érzelem a titkos indítéka minden lépésnek a másik ember felé.

A szerző a nagyhírű Alfred Egyetem meghívott oktatójaként érkezett az Egyesült Államokba. Alig pár hónapja tanított, amikor egyik tanítványa zaklatással vádolta. A vizsgálat során felmentették a vád alól, és hazatérhetett. Fekete László megdöbbentő és szubjektív önvallomása két nemzedék, két kultúra és két földrész találkozásáról.
A ’80-as, ’90-es években alapvető paradigmaváltás zajlott a nyugati világban. A szexuális forradalom szabadsága a visszájára fordult. Egyre több merev szabály született a párkapcsolatok terén. A nők egyenjogú félként jelentek meg a mindennapi életben, és ez a tény teljesen átrajzolta az udvarlási és a szexuális szokásokat. Két nemzedék értékrendje feszül egymásnak – kölcsönösen nem értve, megvetve és lenézve a másikat. Az idősebb nemzedék nem fogja fel, hogy a mai fiatalok mások, másként gondolkoznak a szexről és a párválasztásról. A fiatalok pedig nem értik – és ami súlyosabb – nem is akarják megérteni a közöttük botorkáló őskövületeket. A Megmenekülési hajónapló a paradigmaváltás pillanatát ragadja meg, annak minden hátulütőjével, mocskával, tragédiájával. Eljött az ideje, hogy odafigyeljünk egymásra.
Ezt a könyvet talán nem fogja mindenki olvasni, de mindenki beszélni fog róla.